Június 9-én, az önkormányzati választáson résztvevő gödöllői polgárok úgy döntöttek, hogy a GDL Pelikán Szövetségben a Városért Egyesület jelöltjei kizárólag a kompenzációs listáról juthatnak mandátumhoz, méghozzá: háromhoz. Tekintettel arra, hogy a civil szervezet színeiben indultak közül négyen a szeptember végén leköszönő képviselőtestületnek is tagjai voltak, adódott a kérdés: miként változik a várospolitizálás az új helyzetben? Az egyesület elnökével, Debreczeni Attilával beszélgettünk.
Az új, október elejétől hivatalba lépő gödöllői képviselőtestületnek lesz egy „nagy visszatérője”. Az ex-szocialista párti várospolitikus, Kovács Barnabás és csapata számítása bejött: június 9-én a Tisztesség-Emberség Városvédő Egyesület (TEVE) kompenzációs listáról mandátumhoz jutott a várost irányító testületben. A hogyan továbbról a civil szervezet 2002 és 2019 között gödöllői önkormányzati képviselőként ténykedett elnökét kérdeztük.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan figyelemmel kíséri az online kereskedelmet, köztük a közösségi felületeken értékesítőket is. Ezért akadt horogra az a család, akiknek tagjai több egyszemélyes kft-t és egyéni vállalkozást is alapítottak, hogy a szabályokat kijátszva megússzák az áfa-fizetést. Nem sikerült, több mint 40 milliós bírságra számíthatnak – olvasható a NAV illetékesének hírportálunkhoz eljuttatott közleményében.
NB I. Liga, 14. forduló: Gödöllői RC –Budaörsi DSE-Emericus 3-1 (18, -11, 15, 13)
Viszonylag egyszerű volt a képlet a mérkőzés előtt: amennyiben a gödöllői hatos hárompontos (3-0 vagy 3-1) arányú győzelmet arat riválisa felett, a két formáció helyet cserél a bajnoki tabellán. Minden más esetben a budaörsiek megőrzik 5. helyüket.
Utólag elmondható, hogy rendkívül érdekes meccset játszottak egymással a csapatok. Abból a szempontból feltétlenül, hogy komoly izgalommal egyik játszma sem szolgált, hiszen aki nyerte az adott szettet, fölényesen tette azt. Más kérdés, hogy Szalay Attila társulata – a második felvonást leszámítva – lényegesen összeszedettebb teljesítményt nyújtott, ezáltal megérdemelten diadalmaskodott ideiglenes monori otthonában.
A Gödöllői RC csapata 24 ponttal, 27-22-es szett- és 1.082-1.031-es pontaránnyal az 5. helyen áll az NB I. Liga bajnoki tabelláján. A mérkőzés statisztikája ide kattintva böngészhető. Következik: Szent Benedek RA Balatonfüred – Gödöllői RC február 22., szerda 19 óra.