Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A hidegre fordult napokban Gödöllőn is előzzük meg együtt a tragédiákat!

2023-02-07 09:56:45

Az előttünk álló hétvégéig éjszakánként előreláthatólag továbbra is fagypont alatti hőmérséklet várható, ami komoly próba elé állítja az utcán, vagy a tüzelő nélkül, lakásukban egyedül élő, főként idős és/vagy betegeskedő embereket.

A hideg beköszöntével a rendőrség – ahogyan eddig is – kiemelt figyelmet fordít a közterületen élőket, nehéz sorsúakat fenyegető veszélyhelyzetekre, azok elhárítására, és továbbra sem feledkezik el a lakásukban, házukban fűteni nem tudó, főleg egyedül élő, idős emberekről.

Védelmük érdekében a rendőrség a jelzőrendszer részeként a társszervekkel – mentőszolgálatok, katasztrófavédelem, a megyei és települési önkormányzatok, jegyzők és polgármesterek – felhasznál minden rendelkezésére álló eszközt, és együttműködik a közszolgáltatást végző csoportokkal, valamint a civil szervezetekkel.

Az állami intézményeken és a civil szervezeteken túl, a hétköznapi embereknek is nagy szerepük lehet a kihűléses halálesetek megelőzésében!
Ezért a Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki tud olyan emberről, aki a zord időjárási körülmények miatt veszélybe került, akit a kihűlés fenyeget, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 112-es segélyhívón, vagy jelezze a lakóhelye szerinti önkormányzat polgármesteri hivatalának!


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online