Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Szalagkorlátnak ütközött egy személygépkocsi július 13-án, a reggeli órákban az M31-es autópálya 7-es kilométerénél, Gödöllő közelében. A gépkocsiban egy ember utazott, az összetört autó forgalmi akadályt okozott. A gödöllői hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járművet, majd biztosították a helyszínt. A műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszt lezárták – közölte hírportálunkkal Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Fotó: PMKI Gödöllő HTP