Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gémesi György és helyettesei is haszonélvezői a Fidesz-többségű parlament döntésének

2022-02-10 16:08:39

Gémesi Györgynek teljesen igaza van. Gödöllő polgármestere a MÖSZ elnökeként is rendszeresen szajkózza, hogy a kormányzat önkormányzatokat érintő, rendeletben közzétett forrásmérséklő intézkedései „nem tőle vesznek el, hanem az emberektől”.

A Fidesz-kormányt tavaly októberben megtagadó Gémesi igazmondását az is alátámasztja, hogy a parlamenti többség 2021. december 14-én elfogadta a településvezetők fizetésemelésére vonatkozó indítványt. Ennek értelmében városunk első embere a jelenlegi bruttó 797.736 forint helyett bruttó 1.105.000 forintra tarthat igényt (1,3 millió forint 85%-a) az idei esztendő első napjától (+38,5%). Ha ehhez hozzávesszük a havi 167.750 forintos (15%) költségátalányt, valamint a hivatali mobiltelefon- és gépjármű-használatot, egészen szép kis summáról beszélhetünk.

Tegyük hozzá, Gémesi üdvözölte a polgármesterek fizetésemelésére vonatkozó javaslatot, főleg azért, mert a kisebb települések vezetői azok, akiknek a juttatása az elmúlt években elinflálódott, így számukra a leginkább hasznos az emelés (a legkevesebb fizetés havi bruttó 520 ezer forint lesz). Gödöllő polgármestere azt is elmondta, annak is üzenete van, hogy a választás előtt néhány hónappal születik ilyen döntés, ami arra engedi őt következtetni, hogy érvényesülhet „a politikában mindig mindennek ára van” mondás.

Nyilvánvaló, hogy a településvezetők javadalmazásának növekedése többletköltséget jelent az önkormányzatok számára, és ennek anyagi fedezetét maguknak kell kigazdálkodni. Ráadásul, nem csak polgármester, hanem a helyettese(k) illetményét is „rendezni” illik, amire szintén forrást kell találni.
Az „illikből” február 10-én valóság lett, miután dr. Győrfi Beátának, a jogi és ügyrendi bizottság elnökének indítványára a képviselőtestület elé került Bárdy Péter (balra) és a testületi többség biztosítása érdekében a 2019 októberi alakuló ülésen „leigazolt”, a választáson mindössze 34 voksot elnyerni képes Bajkó Norbert (jobbra) alpolgármesterek illetményének és költségtérítésének 2022. január 1-jéig visszamenőleges megállapítása. Az elfogadott javaslat szerint Gémesi mindkét helyettese 42%-kal kereshet többet, vagyis: havi, bruttó 994.500 forint illetményre (a polgármesteri illetmény 90%-a, a maximum, ami adható), valamint 149.175 forint költségtérítésre tarthat igényt.
A szavazati arányokat tekintve, mindkét polgármester-helyettes 8 igen és 6 nem vokssal, valamint egy tartózkodással jutott a „fizetésemeléshez”. Ráadásul, maguk is egyetértettek megemelt illetményükkel.


Éves szinten a polgármesteri alapjuttatás bruttó 3.687.168 forint többletet jelent Gödöllőn, a költségátalány-többlet egy évre további 577.080 forintos plusszal egyenértékű, a kettő együtt pedig – járulékok nélkül – 4.264.248 forintos „többletteherrel” járhat a helyi közkassza számára. A két alpolgármester illetmény- és költségtérítés-emelése – járulékok nélkül – 8.128.200 forintos kiadás-növekedéssel egyenértékű. A gödöllői csúcsgórék javadalmazásának javulása mindent egybevetve csaknem 12,4 millió forint többletköltést jelent a helyi közkassza számára éves szinten. Ennek előteremtése azonban a jelekből ítélve nem okoz gondot városunkban…


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online