Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Lesújtó látvánnyal szembesült két nő a Gödöllő-Budapest útvonalán közlekedő HÉV-en, október 29-én, a délutáni órákban. Miközben békésen utaztak a szerelvényen, egy férfit pillantottak meg, aki éppen önkielégítést végzett. A döbbenettől lesokkolva tisztes távolságba mentek a férfitől, és gondolkodás nélkül hívták a rendőrséget.
A helyi erőknek a férfi azonosításához nem volt szükségük sok időre: egyre szaporodó információik után, egészen Nagytarcsáig mentek. Otthonában megtalálták és elfogták a 39 éves T. Pétert, és már indultak is vele a kapitányság előállító helyiségébe. Kihallgatásán a férfi a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el, a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett. Vele szemben a Gödöllői Rendőrkapitányság szeméremsértés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le az eljárást. Forrás: police.hu