A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-es megalapítása óta minden évben megrendezi a Nemzetközti-Magyar Fotószalont. Idén immár a XXVI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon pályázatára került sor, aminek megnyitóját szeptember 26-án tartották a történelmi falak között.
A vasárnap éjszakai vihart követően, augusztus 9-én egész nap dolgoztak a gödöllői hivatásos tűzoltók Gödöllőn és a szomszédos településeken. Negyven esetben kellett kidőlt fákat, leszakadt ágakat eltávolítani az egységeknek. Négy esetben, épületben is keletkeztek károk. A legtöbb bejelentés Gödöllő, Szada, Ócsa, Mogyoród, Pilis, Veresegyház, Erdőkertes településről érkezett a helyi tűzoltókhoz – közölte hírportálunkkal Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Fotó: PMKI Gödöllő HTP