Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Idén alapítványi dotációt kapnak a gödöllői sportélet bizonyos szereplői

2021-03-24 13:50:30

Miként arról hírportálunk is beszámolt, a város idei évre elfogadott költségvetésében – a polgármester döntése alapján – nem szerepel előirányzat a helyi sportélet szereplőinek (klubok, szakosztályok) működési támogatására.

A TAO-támogatásban nem részesülő egyesületek és sportcsoportok azonban nem maradnak helyi dotáció nélkül, miután a Gödöllői Sport Közalapítvány – amelynek idén nem kell befizetnie 16 millió forintot a városi közkasszába – kuratóriuma március 1-jei, majd három héttel későbbi ülésén 9,9 millió forintos keretösszeget hagyott jóvá erre a célra.

Értesülésünk szerint az összegből 6 millió forintot kap a Gödöllői EAC három szakosztálya (atlétika, vívás, sportlövészet), 2 millió forintot a Gödöllői SK asztalitenisz szakosztálya, a fennmaradó 1,9 millió forinton pedig az egyéb, a korábbi években nem kiemelten támogatott sportszervezetek osztoznak.

Ide kapcsolódó hír, hogy Gémesi György a polgármesteri keret terhére 1-1 millió forintos támogatást ajánlott fel a két gödöllői olimpikon, Mészáros Eszter (sportlövő) és Gémesi Csanád (kardvívó) felkészülésének támogatására.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online