A gödöllői képviselőtestület tagjai a május 22-én lezajlott tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 11 igen szavazattal (lokálpatrióta klubos képviselők és Kovács Barnabás – TEVE Egyesület) és 3 tartózkodással (GDL Pelikános képviselők) elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2024. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Akárcsak tavaly, idén is májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 22-én Szigeti Róbert tűzoltó alezredes, gödöllői tűzoltóparancsnok és Kristóf Sándor tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Vannak, akik kihasználták az októberi hosszú hétvégét és elhunyt szeretteikre emlékeztek a temetőkben, akár Gödöllőn is. Az igazi zsúfoltság azonban az előttünk álló hétvégén várható a sírkertek környékén. A mindenszentek (november 1.) és halottak napja (november 2.) miatt a rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a megemlékezés nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények megelőzésére.
Teszik ezt azért, mert az emlékezés perceiben a bűnelkövetők ellophatják a síroknál felügyelet nélkül hagyott táskákat, a lezáratlan kerékpárokat, a temető előtt parkoló autókban látható helyen hagyott tárgyakat, a tömegközlekedési eszközökön a külső zsebben tartott mobiltelefonokat, pénztárcákat és a nyitva felejtett, nem megfelelően védett otthonokból pedig az értékeket – olvasható a police..hu oldalon.
A mindenszentekkel és a halottak napjával kapcsolatos gyalogos- és jármű-forgalomra a Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai a megkülönböztetett figyelemmel készülnek. A Régió Plusz TV kamerái előtt Mészáros Melinda rendőr zászlós foglalta össze a legfőbb bűnmegelőzési tanácsokat.
A gödöllői, Dózsa György úti köztemető nyitva tartása az elkövetkező napokban: • Október 26-30. (hétfőtől péntekig) és november 2. (hétfő): 7 és 19 óra között • Október 31. és november 1. (szombat és vasárnap): 8 és 20 óra között