Ukrán-magyar bűnszervezetet számoltak fel a nyomozók. 830 millió forint vagyont elvontak az öt gyanúsítottól, akik közül négyet a bíróság már le is tartóztatott, míg egynek bűnügyi felügyeletét rendelte el.
Mondok Zoltán rendőr alezredes tavaly szeptember közepe óta áll a Gödöllői Rendőrkapitányság élén. Megbízatása után két nappal tájékoztatta a helyi képviselőtestület tagságát a Petőfi Sándor utcai rendvédelmi egység 2024-es munkájáról, közel kilenc hónappal később pedig a 26 település közrendjéért és közbiztonságáért felelős kapitányság 2025-ben végzett – Gödöllőre vonatkozó – tevékenységéről adott számot.
A gödöllői temetőkben se adjunk esélyt a bűnözőknek 2025-10-30 17:59:08 Mindenszentek és halottak napja idején sajnálatos módon megnő az esélye annak, hogy áldozattá válunk. Fogadjuk meg a rendőrségi tanácsokat!
Veszélyekkel is járhat a Halottak napi emlékezés 2016-10-27 17:38:12 Fokozott rendőri jelenlét várható az október utolsó és november első napjain hosszabb ideig nyitva tartó gödöllői, Dózsa György úti köztemetőben
Ne adjunk esélyt az emlékezés vámszedőinek! 2014-10-30 09:21:39 November első két napján reggel héttől este nyolcig lesz kapuügyelet a gödöllői, Dózsa György úti köztemetőben. Fokozódó rendőri jelenlétre számíthatunk