Pancsuska mesternégyesével törte meg a Törtelt a Gödöllő
Két, az új bajnoki szezonban lejátszott találkozók alapján eddig nyeretlen formáció feszült egymásnak a Táncsics Mihály úti sportcentrum küzdőterén, hogy a számára legkedvezőbb módon ossza el a pontokat.
Vélhetően a nagy meleg is hozzájárult ahhoz, hogy nem diktáltak kiugró iramot a riválisok, akik közül a fehérben játszó hazai gárda tűnt kezdeményezőbbnek. Pozder Nenad együttesének fölénye a 32. percben érett góllá, amikor Mudroch Mendel beadása után Pancsuska Tamás a törteli hálóba fejelte a labdát. Néhány perc elteltével megduplázta előnyét a gödöllői társulat: ismét Pancsuska Tamás volt eredményes, ezúttal egy lövéssel vette be a vizitálók kapuját.
A térfélcserét követően nem sokkal megszületett a harmadik hazai gól, amit újra Pancsuska Tamás jegyzett, aki a jobb oldalról élesen kapu elé centerezett labdába ért bele védhetetlenül. A Pancsuska-parádét az 53. percben Méhes Pál törte meg, ám ezzel még nem volt vége a gödöllői „mészárlásnak”, hiszen a 75. percben a mesternégyesig jutott Pancsuska Tamásnak megint gratulálhattak csapattársai. Annak ellenére, hogy Pozder Nenad edző hangosan kérte tanítványaitól, ne vegyenek vissza, a srácok egyszer hibáztak, ami a 78. percben a kapura nem igazán veszélyes vendégek becsületgólját jelentette.
 Pest megyei I. osztályú bajnokság, 3. forduló: Gödöllői SK – Törteli KSK 5-1 (2-0) Gödöllői gólok: Pancsuska Tamás (4), Méhes Pál. A Gödöllői SK csapata 4 ponttal, 6-3-as gólkülönbséggel a tabella 8. helyén áll. Következik: Százhalombattai LK – Gödöllői SK szeptember 7., szombat 16.30 óra.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|