Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Röplabda: éremmel búcsúzott a bajnoki idénytől a gödöllői ificsapat

2019-05-26 14:27:16

Május 24-e és 26-a között Békéscsabán rendezték meg az ifjúsági korú (U19) női röplabdázók országos bajnoki döntőjét. A hat csapatot felvonultató megmérettetésen érdekelt volt a Gödöllői RC – Szabados István vezetőedző, valamint Szalay Attila és Czímer Attila másodedzők által irányított – együttese is, amely a házigazda Békéscsaba és a Nyíregyháza társulataival került egy csoportba.

A lebonyolítási rend alapján a csoportelsők – jelen esetben a székesfehérvári Felsővárosi Fésüs RAF és a Békéscsaba – automatikusan elődöntősökké váltak, míg a 2. és 3. helyen végzett formációk a másik csoportban lévő rivális elleni keresztbejátszással (középdöntő) vívhatták ki a legjobb négy közé jutást. Az Albert Anna, Bajnóczi Fruzsina, Barta Karolina, Halla Gréta (feladóátló poszton bekerült a torna válogatottjába), Király Anna (a döntő egyik legjobbja lett), Körtvélyessy Réka, Kump Alíz, Nagy Léna, Ratkai Panna, Rausch Blanka, Saáry Blanka, Tóth Bagi Réka, Tóth Szandra, Tettamanti Virág összetételű gödöllői ificsapat eredményei:

Csoportmérkőzések
Nyíregyháza – Gödöllői RC 0-3
(-14, -19, -11)
Gödöllői RC – Békéscsaba 0-3
(-23, -19, -14)

Keresztjáték/negyeddöntő

Gödöllői RC – Vasas Óbuda 3-1
(21, -23, 26, 21)

Elődöntő

Gödöllői RC – Felsővárosi Fésüs RAF 2-3
(-10, 10, -23, 18, -9)

3. helyért

Gödöllői RC – Nyíregyháza 3-1
(19, 24, -22, 23)


A 2018/2019-es bajnoki idényben a Gödöllői RC korosztályos utánpótlás csapatai három országos döntőben voltak érdekeltek. A minik a 10. helyen végeztek, az ifik bronzérmesek lettek, míg a legnagyobb sikert a juniorok érték el 2. helyükkel. Fotó forrása: facebook


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online