Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Labdarúgás: négyet vágott a Gödöllő a Tökölnek

2019-05-11 18:45:47

A Pest megyei elitbajnokság tabelláján a harmadik helyen álló gödöllőiek javára mutatkozó nyolcpozíciós előny mellett az is a vendégek mellett szólt, hogy miközben ők a legutóbbi négy bajnokijukon nem kaptak ki, addig a tököliek ez idő alatt négyszer veszítettek.

A két csapat „sormintája” a mérkőzés után sem változott. A sérülések miatt még mindig nem a legjobb összeállításban pályára lépett, ettől függetlenül fölényben futballozó gödöllői legények testvériesen elosztották a gólokat a két félidő között, így a vártnál magabiztosabban jutottak a három bajnoki ponthoz. A hazai gárda számára kegyelemdöfést jelentő találatot a 84. percben a képen fehér mezben látható Méhes Pál jegyezte.
Idegenbeli sikerével – miután a rivális Nagykáta kikapott Dunakeszin – a GSK tárulata feljött a 2. helyre a tabellán.


Pest megyei I. osztályú bajnokság, 27. forduló:
Tököl VSE – Gödöllői SK 0-4
(0-2)
Gólszerzők: Lédermayer András, Hámor Zsombor, Tóth-Ilkó Áron, Méhes Pál.
A Gödöllői SK csapata 48 ponttal, 40-23-as gólkülönbséggel a tabella 2. helyét foglalja el.  Következik: Gödöllői SK – Dabas-Gyón FC május 18., szombat 17 óra, Táncsics Mihály úti sportcentrum.



To
vábbi, gödöllői érdekeltségű mérkőzés:


Pest megyei III. osztályú bajnokság, Keleti-csoport, 27. forduló:
Újszilvás KSE – Gödöllői EAC-SZIE 2-1
(2-1)

Gödöllői góllövő: Sztriskó István.
A GEAC együttese 24 ponttal, 52-98-as gólkülönbséggel a csoport tabellájának 12. helyezettje.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online