A gödöllői képviselőtestület tagjai a május 22-én lezajlott tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 11 igen szavazattal (lokálpatrióta klubos képviselők és Kovács Barnabás – TEVE Egyesület) és 3 tartózkodással (GDL Pelikános képviselők) elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2024. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Akárcsak tavaly, idén is májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 22-én Szigeti Róbert tűzoltó alezredes, gödöllői tűzoltóparancsnok és Kristóf Sándor tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Időben és helyesen jelzett egy szén-monoxid-érzékelő december 21-én, a délutáni órákban Gödöllőn, a Pipacs utcában, egy családi házban. Jelzéskor a lakásban hat ember tartózkodott, ők időben, sérülések nélkül elhagyták az ingatlant. A gödöllői hivatásos tűzoltók zárt nyílászárók mellett méréseket végzetek a lakásban és kimutatták a mérgező gáz jelenlétét. A tűzoltók a méréseket követően átszellőztették a helyiségeket, majd biztosították a helyszínt – közölte hírportálunkkal Csámpai Attila.
A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hozzátette: a mérgezések nagy számban megelőzhetők az alapvető szabályok betartásával, amik a következők: • Gondoskodjon arról, hogy a kéményseprők a rendszeres ellenőrzést elvégezhessék, a feltárt hiányosságok megszüntetésével együtt járó költségeket ne tekintse feleslegesnek, az a biztonság alapfeltétele! • Rendszeres időközönként vizsgáltassa meg, hogy tüzelőberendezései műszaki állapota megfelelő-e! • Körültekintően üzemeltesse tüzelőberendezéseit, mindig gondoskodjon megfelelő levegő-utánpótlásról!