Fejet hajtott a Füred a gödöllői röplabdás lányok előtt
NB I. Liga, alapszakasz, 5. forduló: Penta-Gödöllői RC – Szent Benedek Balatonfüred RA 3-1 (19, -18, 19, 18)
Egyfajta igazodási pont volt a találkozó a gödöllői hatos számára, hiszen az Extraligába kerülésről határozó majdani rájátszásba jutáshoz az kell, hogy Grózer György tanítványai a legjobb négy között végezzenek. Miután a csapat az MTK-tól, a Kaposvártól és a Budaörstől már kikapott, még egy zakó alaposan megnehezítette volna a hazai gárda dolgát. Ráadásul, a gödöllőiek a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén 3-0 arányban elvéreztek a Balaton partján (a második ütközetet október 31-én, szerdán 19 órától rendezik meg Gödöllőn), ami lélektani előnyt semmiképp nem jelentett.
Az már a mérkőzés elején érzékelhető volt, hogy a harciasság terén mindkét csapat bejelentkezett a győzelemért. Az első szettben a fehér mezes gödöllőiek, a másodikban pedig az NB I-es újonc vendégek tettek többet a sikerért, aminek záloga alapvetően a szervák hatékonyságában és a nyitásfogadásban rejlett. Egy-egyes játszmaállás után ismét a házigazdák percei következtek, akik a harmadik etap végjátékában csikarták ki újbóli vezetésüket. A negyedik felvonás elején 8-1-re elhúzott a hazai társulat, amely ezt követően már nem került olyan mély hullámvölgybe, hogy veszélyeztesse három pontot érő diadalát. A Penta-GRC csapata 6 ponttal, 7-10-es szett- és 340-381-es pontaránnyal az NB I. Liga 6. helyezettje.
Gödöllői érdekeltségű NB II-es mérkőzések
NB II., Közép-csoport, nők, 5. forduló: Hercules SE – Penta-Gödöllői RC 2-3 (16, -18, 22, -22, -5) A gödöllői csapat a 2. helyet foglalja el a csoport tabelláján.
NB II., Nyugati-csoport, férfiak, 5. forduló: Szombathelyi Egyetemi SE – Penta-Gödöllői RC 3-1 (15, -17, 23, 21) A Gödöllői Sasok a 8. helyen állnak a csoport táblázatán.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|