Megizzadt a három pontért Szentendrén a gödöllői tizenegy
A hazai gárda egygólos vereséggel (1-2), a gödöllői alakulat pedig egygólos győzelemmel (1-0) kezdte a pontvadászatot. Ebből a tényből kiindulva azonban nem igazán lehetett egyértelmű esélyest hirdetni a találkozó előtt, hiszen mindkét csapat számára egy új kihívást jelentett az ütközet.
Gödöllői szemszögből nézve, igencsak jól indult a meccs, miután a 3. percben Tóth-Ilkó Áron remekül érkezett Thoma Krisztián beadására, és a hálóba fejelte a játékszert. A térfélcseréig nem esett újabb találat, inkább küzdelemmel teltek a játékpercek. A második játékrészt is remekül kezdte Pozder Nenad együttese: ezúttal Hámor Zsombor lőtte a szentendrei kapu előterébe a labdát, amit Thoma Krisztián a gólvonalon túlra pörgetett. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy egy előrevágott indításból a házigazdák szépítsenek, többre azonban nem futotta az erejükből, mert a gödöllői tizenegy tagjai hősies védőmunkával – nem túlzás – kiszenvedték a sikert.
Pest megyei I. osztályú bajnokság, 2. forduló: Szentendre VSE – Gödöllői SK 1-2 (0-1) Gödöllői góllövők: Tóth-Ilkó Áron, Thoma Krisztián. A Gödöllői SK csapata 6 ponttal, 3-1-es gólkülönbséggel a tabella 4. helyét foglalja el. Következik: Gödöllői SK – Felsőpakony KSE szeptember 1., szombat 16.30 óra, Táncsics Mihály úti sportcentrum.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|