A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-es megalapítása óta minden évben megrendezi a Nemzetközti-Magyar Fotószalont. Idén immár a XXVI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon pályázatára került sor, aminek megnyitóját szeptember 26-án tartották a történelmi falak között.
NB II. Északi-csoport, 17. forduló: Gödöllői KSE – Pilisvörösvári KSK 33-29 (19-14)
Dobogós pozíciója megszilárdításáért lépett pályára Bartos Gábor együttese, amely tudatában volt annak, hogy sikere esetén egyfelől négypontos előnyre tesz szert az őt közvetlenül üldöző pilisvörösváriakkal szemben, másfelől pedig tapad az éllovasokra. A cél érdekében elkövettek mindent a hazaiak, akik – főként hatékony támadójátékuknak köszönhetően – már az első játékrészben megnyugtató előnyt szereztek, és ezt a második félidőben gond nélkül megőrizték. Győzelmével a GKSE egysége tovább javította eddigi tavaszi diadalmenetének mérlegét, ami önmagáért beszél: hatból hat! Mint utóbb kiderült, a listavezetők kikaptak, ezáltal a Gödöllői KSE csapata 26 ponttal, 485-421-es gólkülönbséggel az 1. helyen áll a csoport tabelláján.