Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából meghirdetett március 15-i, főtéri, a prognosztizált esős időjárás miatt 10 óra helyett 14 órakor kezdődött eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a hallgatósághoz, majd az Urban Verbunk Junior és Gödöllő magyar testvérvárosainak (Csíkszereda, Dunaszerdahely, Beregszász, Zenta) fiatal táncosai által bemutatott, Felültem a világ vad lovára! című ünnepi műsor, a tavalyelőtt felújított Petőfi-szobornál megrendezett koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok felvonulása tette teljessé a délután folyamán a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott forradalmi táncházzal, majd az alsóparki lovasbemutatóval zárult gödöllői ünnep programját.
Feszített lesz a közösségi értékvédelmi konzultáció menetrendje, a tervek szerint az Országgyűlés tavaszi ülésszakán fogják tárgyalni az Alaptörvény-módosítást és a sarkalatos törvényt. Ezt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette ki a Pest vármegyei települések részvételével tartott, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény február 26-i konzultációján – adta hírül az MTI.
Március 18-án, a késő délutáni órákban a Művészetek Háza Gödöllő épületének földszinti rendezvénytermében átadták a tavalyi esztendőben gödöllői színekben legjobb eredményeket elért sportolóknak és sportvezetőknek odaítélt városi elismeréseket. Miután a 2024-es esztendő olimpiai év volt, nem bizonyult meglepőnek, hogy a főbb elismeréseket kik vehették át.
Első fokon 11 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte a Gödöllői Járásbíróság Sz. Lajost, akit bűnösnek mondtak ki abban a tragikusan végződött esetben, ami az akkor 24 éves B. Zsófia halálát okozta. Az ügyészség halált okozó közúti veszélyeztetés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolta meg az elkövetőt. A február 13-i, nyilvános és folytatólagos tárgyaláson hozott ítélet nem jogerős.
A bíróság honlapján közzétettek szerint az ítéleti tényállás szerint a korábban már büntetett vádlott rendszeresen fogyasztott bódulási célból nyugtatókat és kábítószert, amikre alkoholt ivott. A cselekmény elkövetésének időpontjában is ezen szerektől befolyásolt állapotban volt, mikor meglátta a sértettet. A vádlott észlelte, hogy a kapu kinyitásával elfoglalt sértett a járművet járó motorral hagyta a kapubejárón, és elhatározta, hogy a közeli boltba, ahol alkoholt akart vásárolni, nem gyalog jut el, hanem a sértett gépkocsijával. A vádlott a gépkocsihoz ment, beült a vezetőülésbe és hátramenetben visszakanyarodott az utcára. A sértett ezt észrevéve odarohant az autójához és belekapaszkodott az ablakba. A férfi a cselekmény ellenére nagy sebességgel megindult az autóval, majd behajtott az árokba és maga alá gyűrte a sértettet, aki a ránehezedő kocsi súlyától fulladásos halált szenvedett. A vádlott a balesetet követően a jobb első ajtó leengedett ablakán keresztül kimászott a gépkocsiból, majd annak ellenére, hogy tisztában volt azzal, hogy a sértett a gépkocsi alá szorult, a helyszínen a baleset hangjára összegyűlt emberek között elvegyült és otthonába távozott. Később egy isaszegi kocsmában fogták el.
A rendelkezésre álló szakértői vélemények, illetve a vádlott korábban tett, később azonban visszavont beismerő vallomása alapján a bíróság a vádirati tényállást apróbb kiegészítésekkel bizonyítottnak látta. A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki jármű önkényes elvételének bűntettében, közúti veszélyeztetés bűntettében, járművezetés bódult állapotban vétségében és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében. Ezért őt a bíróság halmazati büntetésül 11 év 8 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre, 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra és 8 év közügyektől eltiltásra, mint mellékbüntetésre ítélte. A vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltése utáni napon bocsátható feltételes szabadságra. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője más minősítés megállapításáért és enyhítésért fellebbezett. Az Ítélet nem jogerős. A bíróság fenntartotta a vádlott előzetes letartóztatását, ami ellen a vádlott és védője szintén fellebbezett.
Emlékeztetőül: a bűncselekmény 2016. július 28-án, a késő esti órákban történt. A korábban a Gödöllői Röplabda Club NB I-es csapatában is játszott Zsófi ekkor érkezett a Rigó utcai családi ház elé, ahol kiszállt autójából, odament a kapuhoz, hogy kinyissa. Mindeközben az ügyben – egy ideig nyereségvágyból elkövetett emberöléssel, majd ennél enyhébb minősítéssel – gyanúsított gödöllői férfi, Sz. Lajos bepattant az autóba, hogy azzal elhajtson. A lány – észlelve a történteket – megkísérelte megakadályozni, hogy autóját elvigyék, és a jármű ablakába kapaszkodva próbálta visszatartani a rablót. A férfi „padlógázt” adott, a gépkocsi megcsúszott, majd az út menti, mintegy 2 méter mély vízelvezető árokba borult. Zsófi a Hyundai alá szorult, és a helyszínen életét veszítette. A nyomozók Sz. Lajost a bűncselekményt követő napon, a délutáni órákban fogták el Isaszegen. A férfit A Gödöllői Rendőrkapitányságra előállították, majd őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki. Íme, az elfogásról készült felvétel: