Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Az útról lesodródva, árokba csapódott és az oldalára borult egy személygépkocsi január 16-án, a délelőtti órákban az M3-as autópálya 23-as kilométerénél, Mogyoród közelében. Az autóban egyedül a sofőr utazott, aki kisebb sérüléseket szenvedett. Mivel önerejéből nem tudta elhagyni a járművet, a gödöllői hivatásos tűzoltók kézi erővel a személygépkocsiból kiemelték a férfit, és átadták a mentőknek – tájékoztatta hírportálunkat Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Fotó: BM OKF médiaszerver/PMKI Gödöllő HTP