Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
A kiesőzóna elől menekülő gödöllőiek szemszögből nézve, viszonylag egyszerű volt a képlet a találkozó előtt: pontot vagy pontokat szerezni egy olyan rivális otthonában, amelyik nem tartozik a csoport élmezőnyéhez. Az elméletben jól hangzó terv – a kezdeti nehézségek leküzdése után – megvalósult. A vendégek sikere elsősorban annak volt köszönhető, hogy Baranyai Pál formációjának tagjai 0-2-es állásról nem sokkal több mint öt perc alatt 4-2-re fordítottak, és kínosan ügyeltek arra, hogy előnyüket a végső dudaszóig megőrizzék.
NB II., Keleti-csoport, 10. forduló: UFC Gyömrő – Covritas Futsal Team Gödöllő 5-7 (2-4) Gödöllői gólszerzők: Gruber Bálint, Magyar Zsolt, Varsányi Botond (2-2-2), Molnár Márton. A CFT Gödöllő csapata 7 ponttal, 33-64-es gólkülönbséggel a 11. helyen található a csoport tabelláján. Következik: CFT Gödöllő – Kincsem Lovaspark SE. november 17., péntek 19.30 óra, egyetemi sportcsarnok.