Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
November 10-én tizenegyedik alkalommal került képernyőre a TÉRFÉL, a Régió Plusz Televízió és a Gödöllői Hírek közös magazinműsora a sportról, Gödöllő sportjáról, illetve a gödöllői térség sportjáról.
Adásunk első részében Pecze Dánielt, a gödöllői önkormányzat lokálpatrióta klubos képviselőjét, volt alpolgármestert kérdeztük a településvezetés sporttámogatási rendszeréről. A szakterületet korábban felügyelő városatya a diskurzus során – mások mellett – elmondta, a működési támogatás elosztási elveit meghatározó gödöllői sportkoncepciót meghaladta az idő, így megérett egy újabb felülvizsgálatra, és az is szóba került, hogy az önkormányzati dotáció kedvezményezettjei főként a szabadidős szervezetek lehetnek a jövőben. Pecze Dániel azzal is egyetértett, hogy egy sportcsarnokra valóban nagy szükség lenne a városban.
A műsor második felében a gödöllői Margita 344,2 Turisztikai és Sportegyesület képviselői mutatták be azt az egészségmegőrző és ismeretterjesztéssel is foglalkozó közösségi teret, amit a tömegsport szervezet jelent a tagok és a rendezvényeiken résztvevők számára. A beszélgetés során – többek között – kiderült, kellemes gondokat kell orvosolniuk, hiszen a Margita Kupa részét képező teljesítménytúrák, valamint a hat esztendővel ezelőtt meghonosított városismereti túra rendkívüli számban vonzzák a helyi és környékbeli családokat. Megtudtuk azt is, hogy a „fiúk lusták…”