A Gödöllő COOP Zrt. gödöllői, 90-es számú, 153 négyzetméteres eladóterű Arany János utcai üzletének jelenlegi – 1971-ben épült, majd 1987-ben bővített – épületébe április 19-én, szombaton térhetnek be utoljára a vásárlók. Ezt követően, várhatóan októberben már egy vadonatúj üzlet fogadja mindazokat, akik akár a közvetlen környékbeli utcákból, akár más városrészekről (például: a közelben lévő Csanak, vagy Máriabesnyő) kívánják felfedezni a kereskedelmi egység kínálatát.
Október 13-án hetedik alkalommal került képernyőre a TÉRFÉL, a Régió Plusz Televízió és a Gödöllői Hírek közös magazinműsora a sportról, Gödöllő sportjáról, illetve a gödöllői térség sportjáról. Az adás első részében az NB I-ben szereplő Penta-Gödöllői RC életébe pillanthattunk bele. A beszélgetés során – többek között – megtudtuk, hogy formálódik a saját nevelésű játékosok képzését előtérbe helyező „gödöllői modell” a női röplabdásoknál, valamint azt is, hogy megcélozzák a legjobb hat csapat közé jutást a bajnokságban, és a 100 millió forintos nagyságrendben remélt TAO-támogatásnak köszönhetően edzőcsarnok építését tervezik a városban.
A második részben a több évtizedes múltra visszatekintő Domony Kézilabda Sportegyesület prominens képviselőivel folytattunk diskurzust a klub jelenéről és jövőjéről. Mások mellett szóba került, hogy – mind a hölgyeknél, mind a férfiaknál – a Pest megyei bajnokságban való minél eredményesebb helytállás a cél, illetőleg az is, hogy a jelenlegi, kartali „albérlet” helyett érdemes lenne felgyorsítani a tárgyalásokat a település vezetésével egy helyi, a kézilabdának is méltó körülményeket biztosító sportingatlan TAO-s forrásból történő létesítésével kapcsolatosan.