Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Szeptember 29-én ötödik alkalommal került képernyőre a TÉRFÉL, a Régió Plusz Televízió és a Gödöllői Hírek közös magazinműsora a sportról, Gödöllő sportjáról, illetve a gödöllői térség sportjáról. Az adás első részében röviden taglaltuk a főként utánpótlás-nevelésben járatos Főnix Ifjúsági Sportegyesület (FISE) létjogosultságát, majd a gödöllői egyetemi sportéletbe pillanthattunk bele. Örömteli, hogy – a SZIE Sport Kft. jóvoltából – a többségükben megújult létesítmények jelentős részét a városlakók is használhatják.
A második részben képzeletben Kartalra látogattunk, ahol nagy terveket szövögetnek a futsal meghonosítása, megszerettetése és fejlesztése terén. Egyelőre az NB III-nak megfelelő regionális bajnokságban játszanak, de már most a fiatalok képzésére épülő előrelépésben gondolkodnak. Ehhez számos, megvalósításra váró ötletük van.