A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-es megalapítása óta minden évben megrendezi a Nemzetközti-Magyar Fotószalont. Idén immár a XXVI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon pályázatára került sor, aminek megnyitóját szeptember 26-án tartották a történelmi falak között.
Megtartották a Magyar Kupa 7. fordulójának sorsolását a Magyar Labdarúgó Szövetségben. A Gödöllői SK csapata a legjobb 32 közé jutásért az NB I-es Újpest FC ellen játszik majd hazai környezetben, október 25-én, szerdán 13.30 órától. A mérkőzés – aminek egyértelmű esélyese a lila-fehér gárda – érdekessége, hogy a fővárosi együttesben két, korábban Gödöllőn nevelkedett játékos, Nagy Dániel és Simon Krisztián is pályára léphet.