A Gödöllői Királyi Kastély körbástyája előtti parkban május 15-én megnyílt az ország első – de világszerte egyedinek számító – interaktív kandeláber parkja, ahol a látogatók a pihenés mellett zenélhetnek, sakkozhatnak, olvashatnak és akár még szkanderben is összemérhetik erejüket a kandeláberekkel. Az ingyenesen látogatható élményparkot az Eco Art Galéria és Bolt alkotói közössége hozta létre, a gödöllői önkormányzat és a Gödöllői Királyi Kastély támogatásával.
Akárcsak tavaly, idén is májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 22-én Szigeti Róbert tűzoltó alezredes, gödöllői tűzoltóparancsnok és Kristóf Sándor tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Minden bizonnyal nagy várakozás előzi meg augusztus 8-át, keddet, amikor reggel 8 órakor a Gödöllő COOP Zrt. megnyitja megújult Egyetem téri boltját. A rekonstrukció során jelentősen megújultak a kereskedelmi egység belső terei: a korszerű üzletviteli elvek szerinti új elrendezés, valamint új esztétikai elemek javítják az átláthatóságot, emelik meg az üzlet színvonalát és a vásárlási élményt.
A Gödöllő COOP Zrt. munkatársai remélik, hogy az áruválaszték bővülését is lehetővé tevő megújulásra nem csak a városrészen élők, dolgozók, hanem máshonnan érkezők is jól reagálnak, és a vásárlói igényt immár új környezetben, de a korábbiakban megszokott odafigyeléssel és szeretettel, hosszú távon tudja szolgálni az üzlet személyzete. Az Egyetem tér 17. szám alatt található bolt nyitva tartása: hétfőtől péntekig 6-19.30 óra, szombaton 6-15 óra.