Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
A legjobb négy közé jutás volt a tét a Pest megyei Kupa ötödik fordulójában. Városunk futballcsapatai a Pest megyei I. osztályban szárnyaló Gödöllői SK révén voltak érdekeltek a csatározásban. Szász Ferenc együttesének a Pest megyei III. osztály Közép B-csoportjában szereplő Tápióság jelentette a leküzdendő akadályt. Hozzáállása miatt feltétlenül dicséretet érdemel a hazai gárda, amely az első félidei eredmény alapján még képes volt ara, hogy életben tartsa továbbjutási reményét. A fordulást követően a jobb erőkből álló gödöllői csapat kétszer is betalált, amivel bebiztosította tagságát a legjobb négy között. Jó előjel a jövőre nézve, hogy a vendégek utolsó gólját a csereként pályára lépett Dékány Gergely lőtte, aki még nem töltötte be a 17. életévét.
Pest megyei Kupa, 5. forduló: Tápióság KSK – Gödöllői SK 2-4 (1-2) Gödöllői góllövők: Kaiser László, Méhes Pál, Koziorowski Richárd, Dékány Gergely. A gödöllői együttes elődöntőbeli ellenfele még nem ismert, mert a másik három találkozó közül kettő félbeszakadt, egy pedig elmaradt.