Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Jócskán volt tétje az ütközetnek, hiszen amennyiben a gödöllőiek nem adták fel éremszerzési reményüket, győzelemre volt szükségük Tápiószentmártonban. A vendégvereség viszont azt jelentette, hogy az 5. helyre kényszerül a MAG-LOG.
Sajnos, az utóbbi forgatókönyv valósult meg. Pedig az első félidei gödöllői hatékonyság alapján nem volt várható a hatalmas fordulat. A házigazdák a második játékrész első felében négy perc alatt valósággal leradírozták Baranyai Pál csapatát, és 3-4-ről 8-4-re fordítottak. Erre a sokkra már csak egyetlen góllal tudott reagálni városunk formációja, amely fiaskójával jócskán eltávolodott a dobogós pozíció megszerzésétől.
NB II., Keleti-csoport, rájátszás az 1-6. helyekért 8. forduló: Kincsem Lovaspark SE – MAG-LOG Team CFT Gödöllő 8-5 (3-4) Gödöllői gólszerzők: Magyar Zsolt, Annus Árpád (2-2), Farkas Péter. A MAG-LOG Gödöllő csapata 11 ponttal, 28-34-es gólkülönbséggel az 5. helyen áll a felsőházi rájátszás tabelláján.