A Gödöllői Királyi Kastély körbástyája előtti parkban május 15-én megnyílt az ország első – de világszerte egyedinek számító – interaktív kandeláber parkja, ahol a látogatók a pihenés mellett zenélhetnek, sakkozhatnak, olvashatnak és akár még szkanderben is összemérhetik erejüket a kandeláberekkel. Az ingyenesen látogatható élményparkot az Eco Art Galéria és Bolt alkotói közössége hozta létre, a gödöllői önkormányzat és a Gödöllői Királyi Kastély támogatásával.
Miután a vártnál több pontot hullajtott el a rájátszás előző fordulóiban a MAG-LOG, a gödöllői fiúk valójában csak a csoport 3. helyének megszerzésért harcolhatnak a hátralévő mérkőzéseken. Ezen az úton az első lépést a mögöttük álló „kis Berettyó” legyőzése jelentette. A feladatot, ha nem is könnyen, de teljesítették a vendéglátók, akik Szente Tamás óngóljával a 3. percben hátrányba kerültek. Ezt követően az első félidőben már nem esett találat, a másodikban viszont négy is. Ebből hármat a gödöllőiek szereztek, akik 1-2-ről fordítva tartották maguknál a jövőre nézve igencsak fontosnak tekinthető három bajnoki pontot.
NB II., Keleti-csoport, rájátszás az 1-6. helyekért 5. forduló: MAG-LOG Team CFT Gödöllő – MVFC-Berettyóújfalu II. 3-2 (0-1) Gödöllői gólszerzők: Annus Árpád, Varsányi Botond, Magyar Zsolt. A MAG-LOG Gödöllő csapata 9 ponttal, 19-22-es gólkülönbséggel a 4. helyen áll a felsőházi rájátszás tabelláján.