Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Csúszik a gödöllői sportcsarnok építése

2017-03-30 17:14:54

Az már mintegy másfél éve eldőlt, hogy Gödöllő belvárosában, a Szabadság tér 20. szám alatti önkormányzati ingatlanon (volt teniszpálya) épül fel a városi sportcsarnok. Időközben az is kiderült, hogy a Gödöllői Sport Klubnak sikerült 486 millió forintos, az építkezéshez felhasználható TAO-támogatást megállapíttatnia a Magyar Kosárlabda Szövetségnél.

Ha visszaforgatjuk az idő kerekét rábukkanunk, hogy 2015. szeptember 10-én a következőkről szólt a képviselőtestületi tagok elé került, sportcsarnok-építéssel kapcsolatos előterjesztés:
Az illetékesek korábban úgy tervezték, hogy a kézilabda pálya méretű, 440 fő néző befogadására alkalmas, további kiszolgálóterekkel ellátott csarnok kivitelezési költsége megközelíti a 900 millió forintot. Mivel akkor nem állt rendelkezésre kormányzati támogatás, időszerűvé vált a méretek – költségekre is kiható – csökkentése, ezáltal a lelátó kapacitása 250 főre mérséklődött, a becsült építési költség pedig 631 millió forintra.

A beruházás kapcsán kiírt közbeszerzési felhívásra egyetlen ajánlat érkezett, amelynek készítője nettó 1,192 milliárd forintért (bruttó1,514 milliárd forint) vállalta a kivitelezést, ráadásul, nem kettő, hanem egy év alatt. Ez finanszírozási gondot okozott, amit úgy szerettek volna megoldani, hogy a városi költségvetésben ezen a jogcímen nevesített 500 millió forintos közpénzhez további 400 millió forintot adtak volna hozzá, a Városháza felújítása, bővítése elnevezésű előirányzat terhére. A 900 millió forintra rúgó előfinanszírozás bizonyos, 30%-os önrészen felüli része kölcsönként funkcionált volna.

Azért a feltételes mód, mert a pályázó visszalépett vállalásától, ami azt eredményezi, hogy új közbeszerzési eljárást kell indítani, ezáltal csúszik a gödöllői városi sportcsarnok építése. Gémesi György elmondta, érdeklődésére azt a választ kapta a cégtől, hogy a budapesti és a környékbeli sportingatlan fejlesztések nagyobb volumene miatt nem volt kecsegtető számukra a gödöllői beruházás megvalósítása.
Kíváncsiak voltunk a fővárosi székhelyű vállalkozás illetékesének véleményére is, ám kérdésünkre egy hét alatt nem kaptunk választ. Fotó forrása: legipanorama.hu


Mit lehet tudni az új városi sportcsarnok paramétereiről?

A tervezési program alapján az új háromszintes (pince, földszint, emelet) építmény magja egy 22×44 méter méretű, többféle sportcélra (például: kosárlabda, röplabda, kézilabda) és rendezvényre alkalmas játéktér, ami 8,50 méteres szerkezeti belógás nélküli tiszta belmagasságával az épület legnagyobb egybefüggő terét alkotja. A pályához egyik hosszoldalán egy – részben fix, részben mobil kialakítású – 440 fő befogadóképességű lépcsőzetes lelátó csatlakozik. A csarnok mobil térelválasztó függönyökkel 3 részre osztható, a mobil lelátórésszel pedig változtatható méretű a játéktér. A földszinti bejárati előtérhez és lobbyhoz ruhatár, portahelyiség, technikai helyiségek, büfé is csatlakoznak. A pinceszinten a pálya használatát kiszolgáló egységek funkciói sorakoznak: szertárak, öltözők, mosdók, zuhanyzók, látogatói vizesblokkok, orvosi szoba, tanári szoba. A pinceszint a földszinti előtérből nyitott lépcsőn, vagy liften keresztül közelíthető meg, illetve közvetlen üzemi bejáratokkal is rendelkezik a parkoló szintjén. Az épület egészéhez képest kis alapterületű emeleti részen a házat kiszolgáló gépészet kap helyet.

A gödöllői sportcsarnok látványterve


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online