Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
A sorsolás szeszélye folytán a második számú gödöllői városi csapat segíthetett a Zsámbok II. elleni mérkőzését – a rivális ki nem állása miatt – játék nélkül, 3-0 arányban megnyerő éllovas egyetemi gárda első helyének megszilárdításában azzal, ha pontot vagy pontokat szerez a GEAC-ot egy pont különbséggel üldöző Mogyoród KSK otthonában. A jó értelemben vett városi focimutyi össze is jött, hiszen a vendégek szűk húsz perc elteltével már 2-0-ra vezettek, amire a házigazdák csupán egyetlen találattal tudtak válaszolni.
Pest megyei III. osztályú bajnokság, Közép A-csoport, 17. forduló: Mogyoród KSK – Gödöllői SK II.-Szada 1-2 (0-2) Gödöllői gólszerzők: Kerecsényi Fodor Norbert, Bali Dávid. A Gödöllői SK II. csapata 29 ponttal, 53-21-es gólkülönbséggel a csoport táblázatának 6. helyezettje.