Kevéssé ismert, de jelentős kastélybéli évfordulóra emlékezhetünk az idén: napra pontosan augusztus 10-én 30 esztendeje, hogy az akkori kulturális miniszter kiadta a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, mint országos gyűjtőkörű szakgyűjtemény működési engedélyét. A múzeumalapítás kezdeményezése és a szükséges tudományos-szakmai dokumentáció elkészítése, majd a minősítési eljárás menedzselése Varga Kálmán nevéhez fűződik, aki akkor miniszteri biztosként irányította a műemlék-együttes helyreállítását. Az évforduló kapcsán vele beszélgettünk.
Március 4-én rendezték meg a XII. Esztergomi Kertváros Kupa Nyílt Nemzetközi Harcművészeti Bajnokságot. A rangos, nagyon jó hangulatú és precíz levezetésű viadalon Gödöllőt a Varjú László által vezetett Crow-Gym képviselte hat kempóssal. Közülük öten éremmel térhettek haza: a gödöllőiek három arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzmedáliát gyűjtöttek.
Az első aranyat Módi Zsolt (képen középen) szállította, majd a megannyi ezüstéremmel rendelkező Villányi Tamás (jobbra) megnyerte élete első aranyát ebben a sportágban. Bus Gergely újoncként menetelt a döntőig, ahol egy extra menetet követően lett Esztergom bajnoka. A kép bal szélén látható Székelyhidi Csaba thai box-ban diadalmaskodott. Valastyán Ágoston elvesztette a döntőt, de – ahogy a mondás is tartja – hazai pályán, hazai ellenféllel szemben nehéz nyerni... Székelyhidi Csaba alaposan megküzdött a 3. helyért, míg Dudok Attila Mátét sajnos betegsége hátráltatta az éremszerzésben, de így is helyt állt, és megszerezte a 4. pozíciót.