Ukrán-magyar bűnszervezetet számoltak fel a nyomozók. 830 millió forint vagyont elvontak az öt gyanúsítottól, akik közül négyet a bíróság már le is tartóztatott, míg egynek bűnügyi felügyeletét rendelte el.
Mondok Zoltán rendőr alezredes tavaly szeptember közepe óta áll a Gödöllői Rendőrkapitányság élén. Megbízatása után két nappal tájékoztatta a helyi képviselőtestület tagságát a Petőfi Sándor utcai rendvédelmi egység 2024-es munkájáról, közel kilenc hónappal később pedig a 26 település közrendjéért és közbiztonságáért felelős kapitányság 2025-ben végzett – Gödöllőre vonatkozó – tevékenységéről adott számot.
Kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya Sz. Sándor 44 éves budapesti lakos és 46 éves felesége ellen – írja a police.hu.
A gödöllői nyomozók állampolgári bejelentés alapján jelentek meg október 6-án, a délutáni órákban a gyanúsítottak által bérelt mogyoródi családi háznál, ahol házkutatást tartottak. Az ingatlan pincéjében közel 400 tő kábítószergyanús növényt, egy vödörben több kilogramm száraz növényt, egy ládában pedig közel három kilogramm növényi gumót találtak, amiket lefoglaltak. Ezeket az eljárás során kirendelt szakértő vizsgálja.
Az ingatlanban a növények termesztéséhez minden feltétel biztosított volt. Öntözőrendszert működtettek, valamint kiépítették a megfelelő szellőztetést és világítást is. A rendőrök a két gyanúsítottat a helyszínen elfogták és előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra. A Pest megyei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd bűnügyi őrizetbe vették mindkettőjüket. A nyomozóhatóság kezdeményezi az előzetes letartóztatásuk elrendelését.