Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Egy közeli bolt több mint vásárlási hely – a mindennapi élet része, ahol ismerős arcokkal találkozunk, ahol szóba elegyedünk, ahol a bevásárlás nem fáradtság, hanem otthonos rutin. Ha távolabb kell menni, az sokszor időigényes, kényelmetlen és személytelen. Ezért várják már nagyon – elsősorban – a kertvárosban élők, hogy az Arany János utcában november 5-én, szerdán 8 órakor végre újra kinyisson a COOP-üzlet, ami ezután nemcsak egy modern bevásárlási lehetőség, hanem továbbra is a közösség mindennapjainak része lesz.
November 4-én dr. Gyuricza Csaba rektor és Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter jelenlétében adták át azt a moduláris biogázüzemet, ami a Biohulladék Hasznosítási Központ részét képezi. Ez a központ a világ egyetemei között egyedülálló módon elkülönítetten gyűjti és kezeli a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gödöllői Szent István Campusán keletkező biológiailag bontható hulladékot.
Fontos meccset játszott a gödöllői csapat a bajnoki idény 23. fordulójának záró ütközetén. Tette ezt annak tudatában, hogy győzelme esetén Baranyai Pál együttese – jobb gólkülönbségének köszönhetően – megelőzi a tabellán a vendég szegedieket (is). Végül, ha kissé nyögvenyelősen, de összejött a hazai siker. Ami góljaik számát illeti, a házigazdák – elsősorban Magyar Zsolt mesterhármasának köszönhetően – már az első játékrészben ellőtték a puskaporukat, ezáltal akadt izgulnivalójuk, hogy maguknál tartsák a három bajnoki pontot. A térfélcseréig kicsikart háromgólos előnyből a végső dudaszóig egyet sikerült megőrizni, így a MAG-LOG az ötödik helyre ugrott előre a csoport táblázatán.
NB II., Keleti-csoport, 23. forduló: MAG-LOG Team CFT Gödöllő – Szegedi Tudományegyetem EHÖK SE 4-3 (4-1) Gödöllői góllövők: Magyar Zsolt (3), Bencsik Roland. A MAG-LOG Gödöllő csapata 41 ponttal, 147-100-as gólkülönbséggel az 5. helyen áll a csoport tabelláján.