Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter egyedi céltámogatásával egy eddig ismeretlen Erzsébet királyné portréval bővült a Gödöllői Királyi Kastély gyűjteménye. A hírt a szaktárca vezetője együtt jelentette be július 1-jén dr. Ujváry Tamással, a gödöllői kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatójával. A különleges műalkotás Georg Raab, az osztrák császári udvar egyik legjelentősebb portréfestőjének munkája – olvasható a Gödöllői Királyi Kastély hírportálunkhoz eljuttatott közleményében.
A Hangjegy Színház nyári sorozata, a Sisi nevét viselő, július 7-e és 20-a között lezajló, nyolc programból álló előadásfolyam megtölti élettel a Gödöllői Királyi Kastély parkját. Az érdeklődők népszerű produkciókat láthatnak a csillagok alatt, fergeteges művészek tolmácsolásában.
Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett – eljárást folytat a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya D. Attila 46 éves budapesti lakos ellen. Az ügyben jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 46 éves férfi december 15-én, 12 óra körüli időben egy péceli parkoló előtt leállított tehergépkocsi vezetőfülkéjéből – kihasználva annak nyitott állapotát – eltulajdonította a sértett táskáját, amiben személyes iratok és készpénz volt.
A tulajdonos észlelte a bűncselekmény elkövetését és D. Attilát a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen visszatartotta. A gödöllői kapitányság isaszegi rendőrőrsének járőrei a 46 éves férfit elfogták és előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. Elszámoltatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését. A ruházatátvizsgálás során az eltulajdonított tárgyak hiánytalanul meglettek a férfinél. Forrás: police.hu