Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Az erdők természeti kincset jelentő fakészletét a fűtési szezon kezdetén rendre intenzív támadások érik az illegális fakitermelők, a fatolvajok részéről. Aki a minél olcsóbb fűtés érdekében bizonytalan forrásból származó tűzifát vásárol – gyakran számla nélkül –, talán bele sem gondol abba, hogy az erdészek nemzedékei által óvott érték jut el hozzá illegálisan – olvasható a Pilisi Parkerdő Zrt. hírportálunkhoz eljuttatott közleményében.
A Gödöllő környéki erdőket is kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. az erdőterületek fakészlete és a nemzeti erdővagyon védelmében szeretné felhívni a tűzifát vásárlók figyelmét néhány jó tanácsra, amiket érdemes évről-évre felidézni és minél több emberhez eljuttatni: • Minden esetben kérjünk számlát a vásárolt tűzifáról, amin a teljes vásárolt mennyiség és ár szerepel. • Kizárólag megbízható kereskedőtől, vagy közvetlenül az erdészetektől (magán vagy állami) vásároljunk tűzifát. • Ne vásároljunk ömlesztett tűzifát, ugyanis a tisztességtelen árusok csalhatnak a mennyiséggel! • A frissen vágott tűzifa esetében, magas víztartalma miatt csak a térfogatban és nem a súlyban (tömegben) megadott mennyiség megbízható. • Ha ismeretlentől vásárolunk tűzifát, legyünk jelen a felpakolásánál és mérlegelésnél, sőt, nem túlzás fotókat is készíteni a szállítás előtt és után.