Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából meghirdetett március 15-i, főtéri, a prognosztizált esős időjárás miatt 10 óra helyett 14 órakor kezdődött eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a hallgatósághoz, majd az Urban Verbunk Junior és Gödöllő magyar testvérvárosainak (Csíkszereda, Dunaszerdahely, Beregszász, Zenta) fiatal táncosai által bemutatott, Felültem a világ vad lovára! című ünnepi műsor, a tavalyelőtt felújított Petőfi-szobornál megrendezett koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok felvonulása tette teljessé a délután folyamán a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott forradalmi táncházzal, majd az alsóparki lovasbemutatóval zárult gödöllői ünnep programját.
Feszített lesz a közösségi értékvédelmi konzultáció menetrendje, a tervek szerint az Országgyűlés tavaszi ülésszakán fogják tárgyalni az Alaptörvény-módosítást és a sarkalatos törvényt. Ezt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette ki a Pest vármegyei települések részvételével tartott, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény február 26-i konzultációján – adta hírül az MTI.
Március 18-án, a késő délutáni órákban a Művészetek Háza Gödöllő épületének földszinti rendezvénytermében átadták a tavalyi esztendőben gödöllői színekben legjobb eredményeket elért sportolóknak és sportvezetőknek odaítélt városi elismeréseket. Miután a 2024-es esztendő olimpiai év volt, nem bizonyult meglepőnek, hogy a főbb elismeréseket kik vehették át.
Nem a verhetetlenek kategóriájába sorolható csapat ellen játszott a második számú Táncsics Mihály úti egység, így a vendégek Tóalmáson is eséllyel léptek pályára. Sikerüket már a 12. percben megalapozhatták volna a látogatók, ha az utóbbi hetekben külföldi munkája miatt játéklehetőséghez szinte alig jutott Szeles Dávid nem hibázza el a büntetőt. Ezzel a szemben a tóalmásiak kihasználtak egy lehetőséget, és vezettek. Mintegy fél órával a lefújás előtt Szabó László eltűntette a gödöllői hátrányt, de gyakorlatilag a következő támadásból a hazaiak – megtorolva a GSK II. védelmének figyelmetlenségét – ismét betaláltak, amivel otthon tartották a három bajnoki pontot.
Pest megyei III. osztályú bajnokság, Közép-csoport, 14. forduló: SK Tóalmás – Gödöllői SK II. 2-1 (1-0) Tizenhárom mérkőzés alapján Gödöllői SK II. csapata 20 ponttal, 27-21-es gólkülönbséggel a tabella 8. helyét foglalja el.