Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatósága. A nagyszabású esemény – ahol a 2014/2015-ös versenyév Pest megyei bajnokságainak legeredményesebb góllövőit jutalmazták – helyszíne a Vármegyeháza díszterme volt. A díjakat Nyilasi Tibor MLSZ-elnökségi tag, korábbi hetvenszeres válogatott, egykori magyar és osztrák élvonalbeli gólkirály, valamint dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő adta át. A mindent egybevetve (felnőtt, utánpótlás, női) 48 elismerő címből kettőt az elmúlt szezonban a Gödöllői SK kötelékébe tartozó játékosok érdemeltek ki. Nevezetesen: Sági Attila, a Pest megyei bajnokság Keleti csoportjában másodikként zárt GSK öregfiúk csapatának 23 találatig jutott támadója, illetőleg a másodosztályú U14-es MLSZ-bajnokság Közép-Keleti csoportjában, gödöllői színekben 64 gólt szerzett Fogarassy Máté (edző: Smeló Dávid), aki a nyár folyamán a Budapest Honvéd FC-hez igazolt.