FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Az elmúlt szezonban még csak egy, az új bajnoki idényben azonban már két gödöllői futsal-csapat érdekelt a másodosztályú pontvadászat Keleti-csoportjában. A Magyar Kupa első fordulójában a Dunakeszi Kinizsi egységét – Nagy Roland és Magyar Zsolt (2-2), illetve Varsányi Botond, valamint Molnár Márton góljaival – 6-2 arányban felülmúló MAG-LOG Team CFT Gödöllő legutóbb a 25. helyen végzett az NB II-ben, az egyetemi hallgatókból verbuválódott Főnix Ifjúsági SE társulata viszont abszolút újonc. Azonosságnak számít, hogy mindkét formáció a Szent István Egyetem sportcsarnokában fogadja riválisait. Egymás ellen november 30-án játszanak. Az első fordulóban csak a FISE gárdája lépett pályára, mivel a MAG-LOG-osok meccsét a vendéglátó Alukonstrukt Ezüstcsikó KHE teremgondja miatt december 11-ére halasztották. Az újonc bemutatkozása jócskán hagyott kívánnivalót maga után…
NB II., Keleti-csoport, 1. forduló: Főnix ISE – Csenger Petőfi DSZ SE 1-22 (0-10) Gödöllői gólszerző: Jakab Máté (22. perc)