Veres-verés gödöllői módra
Pest megyei I. osztályú bajnokság, 2. forduló: Veresegyház VSK – Gödöllői SK 1-2 (1-1)
Bő két esztendőt kell visszalapozni a sporttörténelem képzeletbeli könyvében, hogy rábukkanjunk arra a dátumra, amikor a két csapat azonos bajnoki osztályban szerepelt, és létrejöhetett a szomszédvárak rangadója (2013 márciusában 2-2-t játszottak a riválisok Veresegyházon). Most ismét eljött a derbi ideje, mert a veresiek nem vállalták az NB III-as indulást, inkább úgy döntöttek, a megye egyben próbálnak meg helytállni.
Radics Dávid jóvoltából a házigazdák már a 3. percben vezetéshez jutottak, de örömük nem tartott sokáig, mert Nagy Tamás egy egyéni akció végén az 5. percben egyenlített. Ezt követően főként a mezőnyjátéké volt a főszerep. Mindkét oldalon akadtak lehetőségek, ám az utolsó labdaérintésbe rendre hiba csúszott. A gólínség a 84. percben szakadt meg, amikor a veresi kapu előtti kavarodás után a labda Koziorowski Richárd elé került, aki mintegy 16 méterről a hálóba küldte a játékszert. A mérkőzésen történteket egy sajnálatos esemény is beárnyékolta: a gödöllőiek támadója, Nagy Tamás a 77. perc tájékán a kezdőkörben összerúgott a házigazdák játékosával, és lábtörést szenvedett.
Két forduló után a Gödöllői SK csapata 4 ponttal, 3-2-es gólkülönbséggel a tabella 5. helyét foglalja el. Következik: Gödöllői SK – Tura VSK augusztus 29., szombat 16.30 óra, Táncsics Mihály úti sportcentrum.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|