Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Megyei Adóigazgatósága Adózói Fórumot tart, hogy az érdeklődők – köztük a gödöllőiek is – megismerkedjenek az adófolyószámlával, valamint a kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) és a kiva (kisvállalati adó) adónemek alapvető szabályaival és előnyeivel. Augusztus 11-én, kedden 15 órakor várják az érdeklődőket a 1132 Budapest, Kresz Géza utca 13-15. szám alatt, a Központi Ügyfélszolgálaton. Az előadáson való részvétel ingyenes – tájékoztatta szerkesztőségünket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Megyei Adóigazgatósága.