Ukrán-magyar bűnszervezetet számoltak fel a nyomozók. 830 millió forint vagyont elvontak az öt gyanúsítottól, akik közül négyet a bíróság már le is tartóztatott, míg egynek bűnügyi felügyeletét rendelte el.
Mondok Zoltán rendőr alezredes tavaly szeptember közepe óta áll a Gödöllői Rendőrkapitányság élén. Megbízatása után két nappal tájékoztatta a helyi képviselőtestület tagságát a Petőfi Sándor utcai rendvédelmi egység 2024-es munkájáról, közel kilenc hónappal később pedig a 26 település közrendjéért és közbiztonságáért felelős kapitányság 2025-ben végzett – Gödöllőre vonatkozó – tevékenységéről adott számot.
Gödöllőn sem érdemes trükközni 2024-09-29 11:49:54 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan figyelemmel kíséri az online kereskedelmet, köztük a közösségi felületeken értékesítőket is
Gödöllői ügyfelek Revolut-számláira is rálát a NAV 2023-08-23 16:27:01 Az adóhatóságnak van információja a litván bejegyzésű virtuális pénztárcán elhelyezett vagyonról, amire be- és végrehajtás esetén ráteheti a kezét