Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kínkeserves gödöllői siker az akciógólok kontra tizenegyesek meccsén

2015-05-16 19:45:35

Pest megyei I. osztályú bajnokság, 27. forduló:
Gödöllői SK – Tápiószecső FC 3-2
(1-1)

Ha a múltból indulunk ki, és létezik Pest megyei „örökrangadó”, akkor a Gödöllő – Tápiószecső rivalizálás ennek számít. Más kérdés, hogy napjainkban a két csapat alacsonyabb szintű bajnokságban kénytelen felvenni a harcot egymással. Ráadásul, eddigi eredményeik alapján mindkét gárda a tabella alsó felében tanyázik. Igaz, a gödöllői focisták 13 ponttal többet gyűjtöttek aktuális ellenfelüknél. A kilencven perc elteltével pedig tizenhatot.

Azzal együtt, hogy az első bő félórában mindkét csapat állófocival rukkolt elő, a folytatásban kifejezetten élvezhető, érdekes fejleményekkel tarkított meccs kerekedett. A gólcsendet a 35. percben a vendégek törték meg, amikor a kapu elé centerezett labdával balra sodródó szecsői játékos és a spárgázni igyekvő gödöllői kapus, Sipeki Attila (képen zöld felsőben) tizenhatoson belüli „találkozása” után a játékvezető habozás nélkül a büntetőpontra mutatott. A büntetőt Králik Balázs magabiztosan értékesítette.  A hidegzuhanyt viszonylag hamar kiheverték a gödöllőiek: a 43. percben, egy jobb oldali beadást követőn Milkó Dávid parádés mozdulattal fejelte a játékszert a kimozduló tápiószecsői cerberus felett a hálóba.


A második félidő első, említésre méltó eseményét a hazaiak vezető találata jelentette. Nagy Dániel együttese az 54. percben jobb oldalról végezhetett el szögletet. A hosszú sarok felé szálló bőrgolyót Smeló Dávid (képen fehér mezben) elé fejlete csapattársa, a házigazdák hatosa pedig élt az ajtó-ablak lehetőséggel. Nem volt benne a levegőben, ám a 74. percben a vizitálók újabb tizenegyeshez jutottak. Nagy valószínűséggel nem állunk messze a valóságtól, ha azt írjuk, tizenegyest kaptak, ugyanis a test-test elleni ütközés nem tűnt szabálytalannak. Visszakozni azonban nem lehetett, és Králik Balázs ezúttal sem hibázott.

A mérkőzés összképe alapján nem igazán lehetett volna igazságosnak nevezni, ha pontosztozkodással zárul a derbi. A 84. perctől – a második sárga lapját begyűjtő Juhász Bertalan kiállítása miatt – emberelőnyben játszó gödöllőiek ráhajtottak a győzelemre. Törekvéseiket a ráadás 3. percében kísérte siker: a szétzilált tápiószecsői védelem csak nézte, hogy a gyors akció végén helyzetbe került Smeló Dávid lövése után a labda a hálóban landol.

A Gödöllői SK csapata 30 ponttal, 42-60-as gólkülönbséggel a tabella 12. helyén áll a Pest megyei bajnokságban. Következik: Pilisszentiván SE – Gödöllői SK május 24., vasárnap 17 óra.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online