A Gödöllői Királyi Kastély körbástyája előtti parkban május 15-én megnyílt az ország első – de világszerte egyedinek számító – interaktív kandeláber parkja, ahol a látogatók a pihenés mellett zenélhetnek, sakkozhatnak, olvashatnak és akár még szkanderben is összemérhetik erejüket a kandeláberekkel. Az ingyenesen látogatható élményparkot az Eco Art Galéria és Bolt alkotói közössége hozta létre, a gödöllői önkormányzat és a Gödöllői Királyi Kastély támogatásával.
Elhalt és balesetveszélyes állapotba került a Pest megyei Megyeháza díszudvarában található kanadai fekete diófa. A száz évvel ezelőtt ültetett példány helyére egy élő diófa kerül, az elhalt fa törzséből pedig szobor készül. Pest Megye Önkormányzata a szobor elkészítésére Nemes Ferenc szigetújfalui faragó népi iparművészt kérte fel.
Az iparművész terve szerint a faszobron a spirál, egymásba fonódó „téglái” az évtizedek során épült Megyeháza építőmérnökeinek, tervezőinek, építőmestereinek neveit és az építési évszámokat mutatnák. A felső részen a Megyeháza lesz látható. A tetején, több lapból álló, becsapolt felületeken a kanadai dió faragott levelei domb imitációként borítják be az oszlop felső részét. A szobor előreláthatólag 2016 tavaszára készül el.
A száz éves fáról díjat is neveztek el. A Pest Megyei Népművelők Egyesülete 1996-ban alapította a Fekete Dió díjat, amelyet azok a közművelődési szakemberek nyerhetik el minden évben, akik kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtottak – tájékoztatta hírportálunkat Ambrus András, a Pest Megyei Önkormányzati Hivatal sajtófőnöke. Fotó forrása: pestmegye.hu