Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Több gólt lőtt, mégis vesztett a GSK

2015-05-09 18:49:14

Pest megyei I. osztályú bajnokság, 26. forduló:
Dabas-Gyón FC – Gödöllői SK 4-1
(4-0)

Nem igazán volt elvárható, hogy a tabella második feléhez tartozó, nem túlságosan gólerős gödöllői tizenegy pontot – netán pontokat – szerezzen a második helyen álló Dabas-Gyón örkényi otthonában. Az viszont igen, hogy az esélytelen nyugalmával – és mindössze két cserejátékossal – csatába szálló vendégek mindent megtegyenek a tisztes helytállásért.

Ez akár össze is jöhetett volna, ám a házigazdák két gólját (5. és 22. perc) követően a gödöllői védelem menteni igyekvő tagjai, Nagy Barnabás, majd Hevesi Milán olyan szerencsétlenül értek a játékszerhez, hogy róluk a labda saját kapujukban kötött ki.
Négygólos hazai előny után a második félidő valójában csak formalitás volt. Leszámítva azt a cseppet sem mellékes momentumot, hogy az ekkor már stabilabban védekező GSK szépített: Milkó Dávid a 60. percben egy balról beívelt szögletből fejjel juttatta a bőrgolyót a vendéglátók hálójába.

A Gödöllői SK csapata 27 ponttal, 39-58-as gólkülönbséggel a tabella 12. helyén áll a Pest megyei bajnokságban. Következik: Gödöllői SK – Tápiószecső FC május 16., szombat 17 óra, Táncsics Mihály úti sportcentrum.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online