Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya egy fiatalkorú dányi fiú ellen.
A nagyközségi általános iskola igazgatója tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy egy ötödikes tanuló március 12-én, az óraközi szünetben minden előzmény nélkül többször vállon és háton szúrta két osztálytársát gombostűvel. A meghallgatás során a fiatal fiú elmondta, hogy előző este marihuánás cigarettát szívott. Az elvégzett drog gyorsteszt alátámasztotta a gyanúsított által elmondottakat, így a fiút a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
Értesülésünk szerint az ügy hatalmas felháborodást váltott ki a településen. Az osztályba és az iskolába járó gyermekek szülei azonnali intézkedést szorgalmaztak az ilyen és ehhez hasonló esetek megelőzése érdekében. Dány polgármester asszonya március 26-ára kötetlen beszélgetésre hívta a leendő és már általános iskolába járó gyerekek szüleit. Az eseményen vendégként vett részt a helyi óvoda és iskola vezetője, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ területileg illetékes tankerületének képviselője, valamint a Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai.
Úgy tudjuk, nem etnikai kérdésről van szó, hanem néhány, sajátos nevelési igényű, túlkoros gyerek másokat veszélyeztető viselkedési zavaráról. A bűncselekmény elkövetését sem kizáró jelenséggel foglalkozni kell, mielőtt nagyobb baj nem történik…