Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Az új útdíj-rendszer méltányosan orvosolja a régi keletű gödöllői sérelmet

2014-12-16 20:19:58

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztályának szerkesztőségünkhöz eljuttatott tájékoztatása szerint, december 15-én tizenkilenc települési önkormányzat képviselői kaptak tájékoztatást az időközben az országgyűlés által is megszavazott új, januártól életbe lépő útdíj-rendszer kedvező változásairól a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. Az intézkedés bevezetését Vécsey László, a gödöllői központú választókerület kormánypárti országgyűlési képviselője is támogatta. Megosztotta velünk, hogy miért.

A megbeszélésen Fónagy János, a tárca parlamenti államtitkára kifejtette: az 5 ezer forintos éves megyei matrica megvásárlása havi szinten egyetlen liter benzin árának megfeleltethető, mintegy 400 forintnyi kiadást jelent, így sokkal olcsóbb megoldás a közel 43 ezer forintos éves országos matricánál. Az autópályák elkerülése – az időveszteséggel nem is számolva – a hosszabb megtett út miatt ennél jelentősen magasabb költséggel járna.
Fény derült arra is, hogy a Pest megyei matrica értelemszerűen az M0-ás körgyűrűre és az autópályák bevezető szakaszaira is érvényes lesz. Budapest belterületén a sztrádák nem gyorsforgalmi, hanem csak főútnak minősülnek, így itt díjfizetési kötelezettségről nincs, és nem is lehet szó.

Az utóbbi napok történései alapján arra lehet következtetni, hogy nem minden település és szakmai szervezet illetékesei osztják a szaktárca nézetét az ügyben, sőt, többen harsányan tiltakoznak a döntés ellen. Részben az intézkedés plusz anyagi terhe, részben pedig a forgalom tömegesnek vélt átterelődése miatt. Azt is nehezményezték, hogy nem volt előzetes konzultáció és hatástanulmány sem készült.


A javaslatot Vécsey László, a gödöllői központú választókerület kormánypárti országgyűlési képviselője is megszavazta. Arra kértük a honatyát, hogy fejtse ki véleményét a szaktárca által olcsóbbnak és vonzóbbnak titulált új útdíjrendszer várható, a Gödöllőn és a környező településen élőket és gépjárművel közlekedőket érintő hatásairól.
- Pest megye észak-keleti szektora, így választókerületünk autósai számára összességében egyértelműen kedvező az új rendszer. Aki eddig napi rendszerességgel autózott Budapestre, vagy az M3-as autópálya megyei szakaszát más települések között használta, az az eddigi 43 ezer forintos, országos érvényességű matrica helyett évi ötezer forintért használhatja a megye teljes gyorsforgalmi hálózatát, beleértve az M0-ást és az M3-as budapesti bevezető szakaszát is.
A Megyeri híd és az M3-ig tartó M0-szakasz ingyenessége Tarlós István főpolgármester úr és a kerületi polgármesterek hétfői konzultációja nyomán erősen valószínűsíthető, erről a szerdai kormányülésen akár a döntés is megszülethet. A konzultáció további eredménye lehet az egy éves üzemi „próbaidő”, ami a napi használat gyakorlatában mutatja meg, hogy az új szabályozás vajon letereli-e a forgalmat az autópályákról, vagy ellenkezőleg, azokat is odavonzza, akik számára eddig az éves országos matrica díja, a 43 ezer forint túl magas volt, évi ötezer forint esetén azonban már mérlegelik a használatot.
Az M3-astól az M0-ás Pécelig, sőt az M5-ig tartó szakasza, valamint az M31 eddig is ingyenes volt, és az is marad, hiszen az Európai Unió ezzel a kikötéssel finanszírozta megépítésüket. Így az agglomerációnk M0 mellett fekvő településeinek autósai továbbra is bejuthatnak ingyen Budapestre.
Összességében az új szabályozás egy újabb lépést jelent a használat-arányos útdíjfizetés irányába. Méltányosan orvosolja azt a régi keletű gödöllői – és mogyoródi és szadai és aszódi és Galga-menti – sérelmet, hogy nekünk eddig a napi Budapestre járásért évi 43 ezer forintot kellett fizetnünk, miközben a dél-nyugati agglomeráció Gödöllőhöz hasonló pozíciójú településein lakóknak ingyenes volt a használat. Méltányosan, hiszen gödöllőiként 43 ezer helyett ötezer forint a tarifa, míg – például – érdi lakosként az eddigi 0 forint helyett évi ötezer forint lehet a díj.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online