Kevéssé ismert, de jelentős kastélybéli évfordulóra emlékezhetünk az idén: napra pontosan augusztus 10-én 30 esztendeje, hogy az akkori kulturális miniszter kiadta a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, mint országos gyűjtőkörű szakgyűjtemény működési engedélyét. A múzeumalapítás kezdeményezése és a szükséges tudományos-szakmai dokumentáció elkészítése, majd a minősítési eljárás menedzselése Varga Kálmán nevéhez fűződik, aki akkor miniszteri biztosként irányította a műemlék-együttes helyreállítását. Az évforduló kapcsán vele beszélgettünk.
Köszönhetően a KMOP-3.3.3-13-2013-0101 azonosítású pályázati projektnek, megtörtént a Gödöllői Rendőrkapitányság épülete napelemes rendszerének telepítése. A rendszer évente megközelítőleg 24.100 kWh villamosenergia-fogyasztást fedez, ami éves szinten több mint 800 ezer forint költségmegtakarítást jelent az intézmény számára.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 18.465.800 forint összegű beruházásához száz százalékos intenzitású uniós támogatásban részesült, aminek köszönhetően 20 kWp teljesítményű, 80 darab egységből álló napelemes rendszert telepítettek a Gödöllői Rendőrkapitányság épületének tetőszerkezetére.
A projekt során közvetlen cél volt a vételezett villamos energia nagymértékű kiváltása a háztartási méretű kiserőmű által termelt villamos energiával. A megújuló energiafelhasználás növelésének eredménye az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése. További előnye a projektnek, hogy elősegíti a fenntarthatóság irányába fejlődő életforma kialakítását, és példamutató magatartást állít a város polgárai számára – olvasható a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság által kiadott sajtóközleményben.