Idén március utolsó csütörtökjén került terítékre a Dózsa György úton található Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ (GVKIK), illetve a Hamvay-kúria épületében felkereshető Gödöllői Városi Múzeum előző évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az önkormányzati fenntartású közművelődési intézmény aktuális, jelen esetben a 2026-os esztendőre vonatkozó munkaterve is.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adataira alapozva, a napi.hu közzétette a 2013-as évre vonatkozó személyi jövedelemadó (szja) bevallások adott településen élők számához viszonyított arányait. Az országos átlag 44,3 százalék volt, míg a Pest megyei ráta 43,2 százalékos mértékű.
Ami ebből a szempontból Gödöllőt illeti, a településünkről szja-bevallást készítők aránya meghaladja mind a megyei, mind az országos átlagot. Városunk állandó népesség a tavalyi év első napján 32.012 fő volt, akik közül 14.459-en teljesítették ez irányú kötelezettségüket, ezáltal a gödöllőiek szja-bevallási hajlandósága megközelítette a 45,2 százalékot.