A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-es megalapítása óta minden évben megrendezi a Nemzetközti-Magyar Fotószalont. Idén immár a XXVI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon pályázatára került sor, aminek megnyitóját szeptember 26-án tartották a történelmi falak között.
December 1-jétől (hétfő) módosul a Pest Megyei Kormányhivatal kormányablakainak és a járási székhelyek okmányirodáinak ügyfélfogadási rendje. Erről a Pest Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinetjének munkatársa tájékoztatta hírportálunkat. A változás érinti a gödöllői Városháza (Szabadság tér 7.) épületében található okmányirodát is, ahol a következő hónap első napjától az alábbiak szerint alakul az ügyfélfogadás rendje:
• Hétfő: 7 és 17 óra között • Kedd: 8 és 18 óra között • Szerda: 8 és 20 óra között • Csütörtök: 8 és 18 óra között • Péntek: 8 és 16 óra között
A Kormányhivatal illetékesei kérik, hogy az új ügyfélfogadási időben is forduljanak bizalommal az ügyfélszolgálathoz, ahol magas felkészültségű munkatársak segítségével intézhetik hivatali ügyeiket.