Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Május utolsó napján harmadik alkalommal adták át a Gödöllői Irodalmi Díjat. A rendezvény helyszíne a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ volt. A pályázat idei témája az első világháborúhoz kapcsolódott. Összesen 62 érvényes nevezés érkezett, 48 vers és 41 novella. A zsűri tagjai Czigány György, Galántai Zoltán és Kemény István voltak, akik az alábbi személyeket ítélték elismerésre méltónak.
Vers kategória 1. helyezett: dr. Vitányi-Ratimovszky Orsolya Anna: Még mindig fúj a szél 2. helyezett: Galló Kovács Zsuzsanna: Kemence 3. helyezett: Szabó Eszter: Az idők magányára nem emlékezünk A Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ különdíját Hegyi Attila Lajos A Rögesekben című művével nyerte el.
Próza kategória 1. helyezett: Gődény Balázs: Júlia éjszakái 2. helyezett: Pecznik Éva: Szerelem-szilánkok 3. helyezett: Dinnyés László: Emléksorok régi időkből A Gödöllői Ottlik Kör különdíját Mersdorf Ilona az Ösvények, utcák, temetők című művéért érdemelte ki. Forrás: gvkik.hu