Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Két győzelemmel (3-0 a dánok és 3-2 a finnek ellen), illetve egy vereséggel (3-1 a románoktól) a második helyen zárta a május 15-17-e között Szombathelyen és Bükön lezajlott Savaria Kupát a magyar női röplabda válogatott.
A megmérettetés-sorozaton a TEVA-Gödöllői RC bajnoki bronzérmes csapatából hárman léphettek pályára, ám a torna után a belga származású Jan de Brandt szövetségi kapitány 12 főre szűkítette a jövő őszi (szeptember 25-től október 4-ig) belga-holland rendezésű Európa-bajnokságra való kijutás esélyét megalapozó selejtezőre utazók listáját. A keretszűkítésnek a gödöllőiek közül Csengeri Petra esett áldozatul, így városunk klubját a centerposzton bevethető Széles Petra (balra) és a szélsőütő Szakmáry Gréta képviselhetik.
Az E csoport első körét május 23-a és 25-e között franciaországi Moulins-ban rendezik meg, ahol – a mieink mellett – a házigazdák, az izraeliek, valamint a svédek nemzeti formációja lesz érdekelt. Egy héttel később Izraelben (Nataniya) rivalizálnak a csapatok. A csoportgyőztes automatikusan kijut a kontinensviadalra, míg a második helyezett jövő májusban pótselejtezőn vívhatja ki az Eb-részvétel jogát.